Kedves Látogató!
Az Árpád-ház vagy Turul-dinasztia a honfoglaló magyar törzsszövetség vezéréről, Árpád fejedelemről elnevezett uralkodó dinasztia, amelynek idején jött létre a magyar államiság. Az Árpádok uralma a 9. századi magyar törzsi szövetség vezetőinek felemelkedésével kezdődik, és egészen 1301-ig tartott, az Árpád-ház férfiágának kihalásáig.
Az itt található családfa folyamatosan bővül, alakul - s már csak azért sem lehet tökéletes, mert sok esetben a történettudomány sem választ adni egyes kérdésekre - itt a legvalószínűbb esettel haladunk tovább.
Figyelembe kell venni, hogy több ezer, talán több tízezer személyről van szó, s olykor még változhatnak is meglévő adatok, ha fény derül valami új dologra ... jelenleg már ezer fölött vannak a "tagok"
"Tesztelésként" egy ágon "végigmentem" egészen az újkorig, de most már szisztematikusan próbálom felépíteni a rendszert ... s jelenleg még csak a királyság első évszázadában járok ... ahogyan az időm engedi, folyamatosan alakulnak majd a bejegyzések.
Ötleteket szívesen várok (később - jelenleg nem működik még a levelező), de nem szeretnék olyan vitákat folytatni, hogy kinek ki a kije - elég sok időt eltöltöttem már eddig is, hogy a legvalószínűbb esetet próbáljam felvázolni.